Hétfőn meggondolatlanul pizzát készítettem vacsorára a férjemnek és az egyik húgomnak, aki most nálunk vendégeskedik. Nagyon finom lett, sok-sok feltéttel készült, így nem lepődtem meg amikor másnap, miután feltettem a szokásos körkérdést, mit főzzek estére, mindketten pizzát kértek. Ma estére azonban vmi karfiolos finomságra gondoltam, mert pár napja rostokol már a hűtőben egy szép fej karfiol. Biztos, ami biztos, azért megkérdeztem a hugit is, hogy mit szeretne? Pizzát! Na azt már nem, micsoda dolog ez, minden nap pizzát enni??? Férjnek is feltettem a kérdést, mire ő…. igen, mondanom sem kell, pizza! :) Ez volt az utolsó pizza nap a héten, holnap, ha tetszik, ha nem mást fognak enni.
Pizzatészta:
2 kerek, vagy egy nagy tepsire való
- 40 dkg liszt (fele sima, fele teljes kiőrlésű)
- 2 evőkanál olaj
- kiskanál só
- kiskanál méz
- 25 g élesztő
- 2 dl meleg víz
A tésztába még kevertem: szárított oregánót, bazsalikomot és őrölt lenmagot.
A lisztet kimértem, a közepébe kis mélyedést készítettem, és ebbe morzsoltam bele az élesztőt. Rácsorgattam a mézet, és ráöntöttem a víz felét. Kb. 15 perc alatt szépen felfutott az élesztő, ekkor hozzátettem a maradék vizet, a sót, a fűszereket és 5 percig dagasztottam. Konyharuha alatt fél óra alatt duplájára kelt.
A kelesztés alatt előkészítettem a feltéteket.
Kétfajta pizza alapot csináltam:
- fokhagymás-tejfölös: 2 dl tejfölbe beletettem pár gerezd reszelt fokhagymát, sót, borsot
- paradicsomos: olajban fokhagymát, lilahagymát megpároltam, ráöntöttem egy doboz hámozott paradicsomot, befűszereztem só, bors, oregánó, bazsalikom keverékével, majd miután kicsit besűrűsödött, robotgéppel simára kevertem. Nagyon finom lett, tesóm harcolt érte, kérte ne szedjem rá mindet a pizzára. Kiskanállal, magára ette…
Többi feltét = a hűtő aktuális tartalma: sonka, paprikás szalámi, paprika, paradicsom, olajbogyó, sajt, mozzarella, padlizsán, lilahagyma, savanyú uborka (kissé megfonnyadva), petrezselyem.
Miután megkelt a tészta formára igazítottam: első két nap kerek pizzákat formáztam, de ma már nem volt kedvem hozzá, így az egészet belesimítottam egy nagy tepsibe, rápakoltam ami volt, és pirosra sütöttem.
Tényleg finom, olcsó és kiadós és többnyire egészségesnek is mondható.