Megvásároltam életem első szuflé formáját. Elkészítettem benne életem első szufléját, majd elfogyasztottam életem első, de semmiképpen nem utolsó szufléját.

Nincs tehát összehasonlítási alapom milyen is lehet egy jó szuflé, de azt bizton állíthatom, hogy ez mennyei volt.

Kutakodtam receptek után magyar és külföldi oldalakon is, majd  saját kútfőből készítettem el az alábbi mennyiségekkel. Két főre mértem az adagot, de végül három kis tálka lett tele, igaz a harmadik nem teljesen színültig és nem is jött túl a peremén.

Hozzávalók:

  • 100 gr 70%-os étcsokoládé – mínusz két kocka :)
  • 3 db tojás fehérje
  • 2 db tojás sárgája
  • 2 lapos evőkanál liszt
  • 1 lapos evőkanál porcukor
  • 25 gr vaj + a kenéshez
  • kakaópor és porcukor a tálka beszórásához
  • 1 narancs lereszelt héja és egy facsarásnyi a levéből
  • csipet só

Első lépésként kikentem vajjal a tálkákat, megszórtam porcukorral és körkörösen forgatva eloszlattam, hogy mindenhova jusson. Ugyanezt tettem a kakaóporral is. A felesleget kiütögettem belőle, majd a tálkákat a krém elkészítéséig a hűtőbe tettem.

Vízgőz felett megolvasztottam a kockára tört étcsokit és a vajat. Levettem a gőzről és belekevertem a két tojás sárgáját, belereszeltem a narancs héját és facsartam bele a levéből is. A tojásfehérjét a csipet sóval nagyon kemény habbá vertem és a liszttel, valamint a cukorral együtt a csokis krémhez adagoltam óvatosan.

A tálkákat kivettem a hűtőből és egy tepsire helyeztem, majd a krémet óvatosan belekanalaztam. Előmelegített sütőbe tettem és 5 percet sütöttem.

A forró szuflét egy tálkára borítottam és hideg, mentával ízesített eperhabbal kínáltam.