Puliszkát Erdélyben ettem először, nálunk nem volt szokás készíteni. Egyedül nagymamám szerette a kukoricakását, ő meleg tejjel leöntve fogyasztotta. Nagyon finom, egyszerű és laktató étel, ezerféleképpen variálható, de én most a hagyományos változatát készítettem.
Egy kevés is elég belőle, mert ahogy a férjem mondaná, igazi kaszáláshoz való étek. Ők gyakran fogyasztották sőt, a nagyapjának a mai napig ez a mindennapi reggelije. Nálunk azért ritkábban kerül az asztalra, ma egy kolléganőm kedvéért főztem, ugyanis a férje megkérte, hogy készítsen egy kis juhtúrós puliszkát, de az arányokat senki nem tudta neki pontosan megmondani. Hiszen legtöbbször csak úgy szemre készül. Ezért most kimértem mindent.
1 liter forrásban lévő sós vízbe 25 dkg kukoricadarát szórunk, lassan adagolva majd folyamatosan kevergetve. Addig kell főzni és megállás nélkül keverni, amíg teljesen besűrűsödik és elválik az edény falától. Kb. 15 perc alatt megvan.
A megfőtt puliszkát egy tálba tesszük, juhtúróval rétegezzük, majd előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a túró elolvad és picit megkérgesedik. Mellé ecetes hagymasalátát kínálunk.
Nagyon finom és mutatós, ha paprikába töltjük és úgy sütjük meg.
A juhtúró Erdélyből van, amit anyósom még Karácsony előtt hozott nekünk. Vannak juhaik amiket tavasszal odaadnak a pásztornak, aki juhsajtot hoz a tejért cserébe. Egyszer jártam az esztenán, ahol a pásztorok tavasztól késő őszig élnek a juhokkal és a hatalmas és félelmetes, meghatározhatatlan fajú pásztorkutyáikkal. Itt kóstoltam először a friss juhsajtot és az ordát.
A sajtot ledarálják, besózzák és dézsába döngölik. Így lesz a túró. Leírhatatlanul finom, én sokszor magába is eszem. Sajnos már csak ennyi van belőle, remélem hamarosan jön az utánpótlás. Vagy mi megyünk érte.