Egy gyorsan elkészíthető keksz receptje, amely nem igényel nagy előkészületet és rövid időn belül már fogyaszthatjuk is.

Hozzávalók:

  • 150 g vaj
  • 300 g  tönköly liszt (fehér és teljes őrlésű vegyesen)
  • 15 dkg barna nádcukor
  • fél bögre rozs- vagy zabpehely
  • 1 tojás sárgája
  • két kanál tej
  • csipet só
  • aszalt gyümölcsök

A lágy vajat kikevertem a barna cukorral és a tojással majd hozzáöntöttem a lisztet, a rozspelyhet, a csipet sót és alaposan összegyúrtam. A tejet csak akkor adom hozzá, ha nem akar teljesen összeállni, egyébként nem szükséges bele. A tésztát fél órára a hűtőbe tettem dermedni, majd kinyújtottam és szaggatóval kis kerek köröket szaggattam belőle.  Néhánynak a tetejére aszalt gyümölcsöt is tettem – sárgabarackot, áfonyát, meggyet.

Előmelegített sütőben 12 percig sütöttem, mikor picit barnul már az alja akkor kell kivenni. Óvatosan  – mert melegen még puha – egy tányérra szedem és megvárom amíg teljesen kihűl. Ekkora már finom ropogós és omlós lesz a keksz.

Délutáni tea mellé ajánlom, vagy reggelire egy bögre meleg tejjel.

Reklámok