Csütörtök este Erdélybe utaztunk mert apósom most töltötte az 50. életévét, így összegyűlt a kis család  megünnepelni ezt a szép kerek évfordulót. Ottlétünk egyik fénypontját az a 11 kilós sonka jelentette, amit a férjem kívánságára készítettek nekünk. Mesélte, hogy a nagyszülei gyakran füstöltek ilyen sonkát, és amikor a nagyapjával kaszálni mentek, akkor a puliszka mellől nem hiányozhatott ez sem.

Az ételek mint mindig, annyira finomak voltak, hogy most nem érdekeltek kalóriák, sem pedig a kilók én csak ettem és ettem. Frissen köpült vajat kövön sütött kenyérrel, ordát és juhtúrót amit közvetlenül a pásztoroktól kapnak, füstölt sonkát, miccset, aranysárga tyúkhúslevest, grillezett húsokat, palacsintát házi szamócalekvárral, ropogós hagymát a kertből, és fokhagymakrémet (ezt én kutyultam). Étkezések előtt kötelező módon egy-egy pohár visinátával koccintottunk, ami házipálinkából és meggyből készült étvágycsináló – bár az étvágy megvolt anélkül is :), végezetül  a finom falatokat apósom cukor nélküli, de mégis kellemesen édes vörösborával öblítettük le. Úgy vélem, ezekre az ételekre méltán illene a bio jelző. Itt nincs műtrágya a földeken, a tyúkok nem tápon élnek, a tejet is a tehéntől kapjuk és még a levegő is olyan más, tiszta, üde, harapnivaló ott a hegyekben. A friss levegő és ezek a finom ételek a legjobb altatónak bizonyulnak, a vastag dunyha alatt hatalmasakat tudok ott szunditani, de most a rövid ott tartózkodásunkra való tekintettel ha nem is a kakasszóra, de azért kicsit hamarabb keltem.

Hét órás út áll ma mögöttünk, így csak egy kis ízelítő képekben.

123478911

Advertisements